Hírek
Örömmel fogadjuk olvasóink, látogatóink véleményét
Felhívás

Egyesületünk ez évben is szívesen fogad kozmológiai, asztroszófiai témájú hozzászólásokat, írásokat

FOTÓALBUM
AMA Képzés 2015
Tükör dalest 2016 április
Kovács Gabival

MI AZ ANTROPOZÓFIA?

Hosszú útra vállalkozik, aki e kérdés megválaszolását tűzi ki céljául. E kérdés megválaszolása: az élet rejtélyének megfejtésére tett erőfeszítés. Mert mi is az: emberbölcsesség?

Ki állítaná biztonsággal, hogy tudja a választ?

Az antropozófia az elmúlt száz évben új irányt mutatott a kereső ember számára önnön eredetének, jelenlegi mivoltának, jövőbeli fejlődési perspektívájának megértésére. Elszakadva a keleti tradícióktól a nyugati gondolkodásból kiindulva mutatja meg, hogy ki vagyok én, honnan jöttem és milyen a világ, amely körülvesz. Többé nem elég az éber tudat lecsökkentésével járó technikák alkalmazása. A ma embere nem vonulhat remeteségbe, nem választhatja az aszkézis útját. A cél a tudat felerősítésével, vagyis az Én behívásával megtalálni a szellemi igazságokat, hogy aztán ezeknek megfelelően szabad akaratából kiindulva, felelős, alkotó-teremtő lényként vegyen részt a világ-fejlődésben.

E szellemtudományos világkép központi eseménye a Golgotai Misztérium, a Krisztus-lény Földre érkezése.

Az antropozófia megértéséhez pedig a legteljesebb alapokat és felépítményt a XIX. század második felében született hatalmas individualitás, Rudolf Steiner (1861-1925) hozta le számunkra ide, a Földre.

Önéletrajzi műve, az Életutam segítségével szeretnénk bemutatni, hogy hogyan formálódott e lélekben az antropozófia lényének megértése addig a pontig, amíg végül egy összetett és egységében koherens, és a szellemi igazságoknak kimondottan a nyugati ember számára megalkotott fogalmaival leírt szellemtudományos rendszert „ajándékozhatott” embertársainak.

­­­­*

­Rudolf Steiner így vall gyermekéveiről, s arról, hogy számára a szellemi világ éppoly egyértelműen nyilatkozott meg már kisgyermekként is, mint a fizikai környezet:

„Mert a szellemi világ valósága olyan bizonyosság volt számomra, mint a fizikaié, de szükségem volt ennek a feltevésnek valamiféle igazolására. Kellett, hogy azt mondhassam magamnak, hogy a szellemi világ átélése éppoly kevéssé káprázat, mint a fizikai világé. … Két olyan fogalmam volt, amelyek határozatlanok voltak ugyan, de már nyolcadik évem előtt is nagy szerepet játszottak lelki életemben. Megkülönböztettem azokat a dolgokat és lényeket, amelyeket „látunk” azoktól, amelyeket „nem látunk”.” (15. old)

Steiner már ifjúkorában tisztában volt azzal, hogy a kornak – a tudati lélek korának - megfelelően,  a  gondolati erők segítségével kell rátalálni arra az útra, mely visszavezetheti majd az embereket az elvesztett érzékfeletti hazába:

„… a szellemi világot úgy tekintettem, mint amelyet az ember szemlélni képes. … szakadatlanul foglalkoztatott az emberi gondolkodó képesség jelentősége. Úgy éreztem, hogy a gondolkodást olyan erővé lehet fejleszteni, amellyel a világ dolgait és folyamatait fel lehet fogni.” (27. old)

„Ha az én tevékeny és ezt a tevékenységét saját maga szemléli, akkor a szellemiség a legközvetlenebbül nyilatkozik meg a tudatban – mondtam magamnak. Úgy gondoltam, hogy azt, amit így szemlélünk, most már csak ki kell tudni fejezni tiszta, áttekinthető fogalmakkal.” (35. old)

„Most már egyre tudatosabban dolgoztam azon, hogy a szellemi világ általam átélt közvetlen szemlélését gondolati formában fejezzem ki.” (36. old)

„Az emberek szellemi individualitása egészen világosan állt előttem. A fizikai testiség és a fizikai világban végrehajtott tettek csak megnyilatkozásai ennek az individualitásnak. Az individualitás összeköti magát a szülőktől származó fizikai csírával. A halottakat tovább követtem szellemi világbeli útjukon.” (41. old)

A szellemi világhoz vezető ösvény megalkotása során a természettudományos megismerést nem kikerülni akarta, hanem éppen azt továbbgondolva igyekezett eljutni az érzékfeletti világ szemléléséhez, megértéséhez:

„Soha nem engedtem, hogy szellemi látásom zavaróan hasson természettudományi tanulmányaimra. Annak szenteltem magam, amit tanultam és csak a háttérben élt bennem a remény, hogy a természettudományt egyszer majd összehozhatom a szellemi megismeréssel.” (45. old) …  „Úgy képzeltem, hogy az ember a szellemi világokból száll le a természeti létbe, beletagozódik a természeti világból vett organizmusba, hogy általa észlelje a fizikai világot és tevékenykedjék benne.” (46. old)

„A fizikai világot akkoriban az anyag mozgási folyamataiból származtatták. Az érzetek csak szubjektív élmények – mondták – a mozgási folyamatoknak az emberi érzékekre gyakorolt hatása. … Ez a mindenütt uralkodó felfogás nagyon sok nehézséget okozott nekem. Mert az objektív külvilágból kizárt minden szellemiséget. Láttam, hogy ha a természeti jelenségeket is így szemléljük, akkor azokat szellemi szemlélettel nem közelíthetjük meg. Láttam, hogy ez a szemléletmód milyen csábító az akkori természettudományon nevelkedett gondolkodás számára. … Újból és újból le kellett küzdenem magamban ennek a gondolkodásmódnak könnyen végiggondolható kritikáját, hogy bevárjam azt az időt, amikor a megismerés további forrásai és útja majd nagyobb biztonságot adnak.” (48. old)

„Vajon nem lehetne-e egy olyan tudatállapotot is elképzelni, amely a dolgokban levő igazságot is megmutatja? … Felismerni véltem, hogy ezt a tudatállapotot már bizonyos mértékig el is érte az ember akkor, amikor nem csak külső dolgokat és folyamatokat leképező gondolatai vannak, hanem olyanok is, amelyekben magukat a gondolatokat éli át. … Ha az ember egyre továbbmegy a gondolatok átélésében, azt tapasztalja, hogy a szellemi világ valósága mintegy feltárul ez előtt az átélés előtt. Az ember lelkével így a szellemi világba jut. De egy olyan szellemi világba, amelynek valóságát a természet belső világában is megtalálja. … Egyre világosabbá vált előttem, hogy ha az ember, elhagyva a szokásos absztrakt gondolatokat, olyan szellemi látáshoz jut, amely a gondolat józanságát és világosságát megtartja, olyan valóságba éli bele magát, amely átlagos tudatától idegen.” (49. old)

„Ezzel olyan szellemi látás állt előttem, amely nem valamilyen homályos misztikus érzésen alapszik, hanem olyan szellemi tevékenység, amely a maga egzaktságában a matematikai gondolkodáshoz hasonlítható. Ezek után kezdtem azt gondolni, hogy a szellemi világot észlelő képesség a természettudományos gondolkodás fóruma előtt is bizonyítható lesz. Huszonkettedik évemben voltam, amikor ezeket lelkemben átéltem.” (50. old)                                                                                                                                                                                

Rudolf Steiner még ebben az évben olyan megbízást kap, ami végre lehetőséget biztosít számára ahhoz, hogy a világ elé tárja azt, amit addigra világnézetként kialakított.  Felkérik, hogy Goethe épp megjelenő természettudományos írásait bevezetővel és magyarázatokkal lássa el:

„Goethe-t olyan valakinek tartottam, aki az embert és a világot szellemi kapcsolatba tudta hozni és ezáltal képes volt arra is, hogy a természeti megismerést helyesen állítsa bele az emberi tevékenységek egészébe.” (77. old)

 „Goethe megtalálta a módját, ahogyan az organikus világról gondolkodnunk kell, ha megismerésünkkel meg akarjuk közelíteni.” (78. old)

„Goethe a maga metamorfózis-tanával abban az irányban haladt, amely az organikus természeti hatásokat szellemi hatásokhoz hasonlóknak fogja fel.” (79. old) … „…így a természettudományt lassan a szellemtudományba vezeti át.” (80. old)

Néhány évvel később a művészi elem szerepe is kikristályosodik Steiner tovább alakuló   világnézetében:

„Úgy láttam, hogy a művészet behozhatja a szellemi világot az érzékelhető világba. Az igazi művész többé-kevésbé nem tudatosan elismeri a szellemet.” …  „A helyes megismerés, a szellemiség megnyilatkozása a művészetben és az erkölcsi akarat megnyilatkozása az emberben, akkortájt egységes valamivé állt össze bennem. Úgy láttam, hogy az ember személyiségében van egy középpont, amelynek révén az a világ legősibb mivoltával egészen közvetlenül függ össze. Ebből a középpontból indul ki az akarat. És ha ebben a középpontban a szellem tiszta fénye működik, akkor az akarat szabad lesz és az ember a világ szellemiségével összhangban cselekszik. Ez a szellemiség nem szükségszerűen lesz teremtő, hanem csakis az ember saját mivoltának megvalósításával. Ebben a középpontban nem homályos indítékokból születnek meg az ember tettei, hanem „morális intuícióból”.” (99. old)    

Az átélt élmények, azok tudatos rendszerezése és világos gondolatokba öntése megérlelte a lehetőséget, hogy hamarosan megszülethessen Rudolf Steiner alapműve, a Szabadság filozófiája, melyről egyszer úgy nyilatkozott, hogy ez a műve lesz az, amelyik ezer év múlva is fennmarad majd az emberiség számára:

 „… 27 éves koromban tele voltam „kérdésekkel” és „rejtélyekkel” az emberiség külső életére vonatkozóan, ugyanakkor a lélek mivolta és a szellemi világgal való kapcsolata kialakult, kész szemléletként egyre határozottabb formában jelent meg belső világomban. Csak ennek a szemléletnek az alapján állva tudtam egyáltalán szellemi munkát végezni. És ez a munka egyre inkább abban az irányban fejlődött, hogy néhány évvel később meg tudtam írni a Szabadság filozófiája c. művemet.” (103. old)

„Kevésbé tartottam fontosnak, hogy a szellemi világot úgy írjam le, ahogy az megjelenik, amikor az érzékletmentes gondolkodás a saját maga átélésén túlemelkedve szellemi megismeréshez jut. Inkább arra akartam rámutatni, hogy a fizikai szemlélet számára adott természet alapja a szellemiség. Kifejezésre akartam juttatni, hogy a természet valójában szellemi. Ehhez az adott indítékot, hogy sorsom szerint tisztáznom kellett a helyzetemet az akkori ismeretelméletekkel. Ezek egy szellem nélküli természetet tételeztek fel és ennek értelmében feladatuknak tekintették kimutatni, hogy az ember nem jogosult arra, hogy szellemi képet alkosson magának a természetről. Én egészen más ismeretelméletet akartam ezzel szembeállítani. Ki akartam mutatni, hogy az ember, amikor gondolkodik, nem  mint egy a természeten kívül álló lény formál képet a  természetről, hanem hogy a megismerés átélés, úgy hogy amikor az ember megismer, benne van a dolgokban.” (114. old)

„A továbbiakban az volt fontos számomra, hogy a szabadság eszméjét határozzam meg. Ha az ember ösztönei, szenvedélyei stb. alapján cselekszik, akkor nem szabad; mert azok az impulzusok, amelyek ekkor cselekvését meghatározzák, ugyanolyan tudatosak, mint a fizikai világ benyomásai. Ilyenkor nem is igazi mivolta cselekszik. Olyan fokon cselekszik, amelyen igazi mivolta még meg sem nyilatkozik. Itt önmagát, mint embert éppoly kevéssé nyilatkoztatja meg, mint a fizikai világ a maga mivoltát a pusztán fizikai megfigyelésben. … Saját szellemisége csak akkor cselekszik, ha impulzusait az érzékletmentes gondolkodásban találja meg, mint morális intuíciókat. Ekkor cselekszik ő maga, nem pedig más; ekkor szabad, a saját impulzusából cselekvő lény.”  (115. old)

Rudolf Steiner fontosnak tartotta a misztikus elmélyülés és az általa képviselt szellemi megismerés közötti különbség kihangsúlyozását. Tudta, hogy az a belső út, melyben úgy merülünk el, hogy pusztán az érzések régiójáig jutunk, nem vezethet teljes megismeréshez:

„Az átlagos misztikusnak az eszme megismerése szempontjából a materialistáéval azonos a felfogása.  … azt mondja, hogy a szellemiséget nem lehet a mindennapi életben szokásos megismerési úton elérni; hanem ahhoz, hogy a szellemiséget átélhessük, a megismerési szférából az érzésszférába kell lemerülnünk.”  (118. old) 

Pedig épp a szubjektív érzésvilág elhagyása segít a tiszta forráshoz való eljutásban:

„ … a szellemiség helyes látása meghatározza az eszmék érvényességi körét és korlátot szab a személyes elemnek. Az ember, amikor a szellemieket megfigyeli, tudja, hogy ha a lélek a szellemi világot érzékelő szervvé válik, a személyes elem nem hat többé.” (119. old)

Előtte állt azonban még az új, a kornak megfelelő szellemtudomány, az antropozófia fogalomrendszerének kidolgozása:

„Nehézség adódott azonban abból, hogy írásaimhoz meg kellett találnom a nézeteimnek megfelelő kifejezéseket. Mert nem lehet az olvasónak szokatlan megfigyelésekre rögtön új kifejezéseket is találni. Választhattam: amit szükségesnek találok elmondani, azt vagy olyan formába öntöm, amelyet a természetszemlélet területén általában használnak, vagy olyanba, amelyet inkább a misztikum felé hajló írók használnak. Úgy láttam, hogy az utóbbi módon nem lehet az adódó nehézségeket leküzdeni. … Olyan eszméket akartam kialakítani, amelyek hasonlóan utalnak a szellemi világra, mint a természettudományosak a fizikai világra.” (119. old)

A Szabadság filozófiája akkor nyer végleges formát, amikor Steiner belső átélésében odáig jut, hogy nem érez már semmiféle ellentétet a természeti és szellemi megismerés között. Tudja, hogy az utóbbi csak átalakult folytatása az előbbinek. Ehhez az szükséges, hogy az ember tudatával képes legyen saját magát – önnön lényének hármasságát - megérteni:

„Az akaratban gyakorolja, az érzésben átéli, a gondolkodásban megismeri az ember a szabadságot. De hogy ezt elérje, nem szabad a gondolkodásban az életnek elvesznie.” (124. old)

„Én a Szabadság filozófiájában azt akartam kimutatni, hogy nem a fizikai világ mögött van egy ismeretlen világ, hanem magában a fizikai világban van a szellemi világ. … Az emberi tudat számára tehát a fizikai világ lényszerű mivolta csak addig van elrejtve, amíg kizárólag az érzékeken keresztül észlel. Ha az érzékszervi észlelés mellett az eszméket is átéli, akkor tudatával a fizikai világot a maga objektív lényszerűségében éli át.” (173. old)

„A valóságban tehát a fizikai világ szellemi világ; és ezzel az általa megismert szellemi világgal él együtt a lélek, amikor tudatával átfogja. A megismerési folyamat célja a szellemi világ tudatos átélése, amelynek a meglátásakor minden szellemmé válik.” (174. old)

„Ha mármost az ember individualitása a világ szellemi valóságába merül, akkor ebben a valóságban a morális impulzusok világát is át tudja élni. A moralitás olyan tartalmat kap, amely a szellemi világból jön és az emberi individualitáson belül nyilatkozik meg; … Amikor az ember tudja, hogy morális cselekvése révén kölcsönhatásban van a szellemi világgal, akkor éli át a szabadságát.” (175. old)

De Rudolf Steiner tudja, hogy az ember nem pusztán a maga számára szerzi meg a megismerési tartalmakat. Megismerése során a világ társteremtőjévé lesz és nem annak leutánzójává válik:

„A fizikai világ csakis a maga sajátosságában szemlélve eszme-nélküli, mint ahogy a fa gyökere és törzse virág-nélküli. Mint ahogy azonban a virág nem a növényi lét eltűnése a semmiben, hanem magának a növényi létnek az átalakulása, úgy az ember fizikai világra vonatkozó eszmevilága is a fizikai lét átalakulása, nem pedig egy bizonytalan, misztikus-sötét valaminek a működése az ember lelki világában.” (229. old)

„Az … átélő megismeréssel nem fér össze semmilyen ismeretelmélet, amely az emberi tudást egy bizonyos területre korlátozza és azt állítja, hogy az „okok” és „magánvalók” egy ezen  a területen túli világban vannak és az emberi tudás számára elérhetetlenek. Számomra minden „elérhetetlen” csak egyelőre volt elérhetetlen és csak addig, amíg az ember belső világában ki nem fejleszti azt a lényszerű valamit, ami az azelőtt ismeretlennel rokon és ezért ezzel az átélő megismerésben össze tud nőni. … Fontosabbnak tartottam annak a hangsúlyozását, hogy a lét „ősokai” az ember átélésének a körén belül vannak, semmint hogy egy ismeretlen szellemiséget ismerjek el gondolati úton valamilyen „földöntúli” világban. Ezért elutasítottam azt a gondolkodásmódot, amely az érzékszervi észlelés tartalmát (szín, hő, hang, stb.) csak olyan valaminek tartja, amit egy ismeretlen külső világ közöl az emberrel az érzékszervi észlelés útján, erről a külső világról magáról azonban csak hipotetikusan lehet képzetet alkotni.” (234. old)

„Azt mondtam magamnak: ha az ember a megismerésnek valamilyen határt állít fel, amelyen a „magánvalók” túl vannak, akkor elzárja maga előtt a szellemi világhoz vezető utat; ha úgy áll szemben a fizikai világgal, hogy az egyik jelenség a másikat ezen a világon belül magyarázza (a földfejlődésben a jelenlegi folyamatok a geológiai ősidőt, az állati formák az emberi formákat) akkor képes lehet arra, hogy a lények és folyamatok ilyen megmagyarázhatóságát a szellemiségre is kiterjessze.” (235. old)

Továbbra is küszködött az emberek anyagelvű világnézetének „megváltoztathatatlanságával”:

„A materialista gondolkodás káros voltát nem abban láttam, hogy figyelmét a szellemiség anyagi megjelenésére irányítja, hanem abban, ahogyan az anyagról gondolkodik. Az anyagot nézi és nem veszi észre, hogy valójában szellem van előtte, amely csak éppen anyagi formájában jelenik meg. Nem tudja, hogy a szellem anyaggá metamorfozálódik, hogy úgy tudjon működni, ahogy csakis ebben az anyagi metamorfózisban lehetséges. A szellemnek előbb a materiális agyat kell létrehoznia, hogy ebben az alakban élje a gondolati életet, amely az embernek a Földön a szabad éntudatot adja. Kétségtelen, hogy az agyban, amely anyagi valami, jelenik meg a szellem; de ehhez előbb az agynak kellett a szellemből megszületnie.” (239. old)

„Az emberi lélek a „Logosban” él, és hogy hogyan él a külső világ ebben a Logosban, ez volt már a nyolcvanas évek közepén a „Goethe világnézete” c. művem alapvető kérdése; és ez maradt az „Igazság és tudomány” és a „Szabadság filozófiája” c. műveim számára is.” (240. old)

„… mindenütt azzal a kérdéssel találtam szemben magam: hogyan lehet megtalálni az utat ahhoz, hogy amit bensőleg igaznak lát az ember, azt a kor számára érthető kifejezési formába öntse. Ha az ember ilyesmit él át, akkor valahogy úgy érzi, mintha egy nehezen megmászható hegycsúcsra kellene felkapaszkodnia. A legkülönbözőbb pontokról próbálja megközelíteni a csúcsot; de mindig megtorpan, mert olyan erőfeszítések vannak mögötte, amelyek hiábavalóknak tűnnek. … Milyen sokat mondott akkor ez nekem, hogy ami számomra igazság, azzal a kor gondolkodása „nem tud mit kezdeni”.” (241. old)

„… senki sem értette volna meg, ha azt mondom, hogy ami az emberben és a természetben mint szellem jelenik meg, az sem nem szellem, sem nem természet, hanem a kettő tökéletes egysége. Ez az egység: a teremtő szellem, amely az anyagot a teremtéssel létrehozza és ezáltal ő maga egyszersmind anyag is, amely aztán mint szellem nyilatkozik meg. Ezt az egységet az akkori szemlélettel egyáltalán nem lehetett felfogni. Az egységnek erről az eszméjéről pedig beszélni kellett volna, ha az ember szellemi módon akarta volna leírni a Föld és az emberiség ősi állapotait és az emberben még ma is tevékeny szellemi-anyagi hatalmakat, amelyek egyrészt a testét alakítják ki, másrészt az élő szellemet árasztják ki magukból, amellyel az ember a kultúrát hozza létre. A külső természeti világot pedig úgy kellett volna leírni, hogy az eredetileg benne tevékeny szellemi-anyagi princípium az absztrakt természeti törvényekben mint halott valami jelenik meg.                                                                                                                 

Mindezt nem lehetett elmondani.

Csak a természettudományos tapasztalatokhoz lehetett kapcsolódni, a természettudományos gondolkodáshoz nem.” (257. old)

S míg sok mindenről hallgatnia kellett még, addig a szellemi régiók feltérképezésében egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt:

„Magam átéltem a szellemi világot, de aki nem éli át, annak a számára valamely gondolati elmélyedés nem jelent mást, mint puszta gondolati tevékenységet. Annak a számára viszont, aki a szellemi világot átéli, egészen mást jelent. A szellemi világban olyan lényekkel kerül kapcsolatba, akik az ilyen gondolati irányt egyeduralkodóvá akarják tenni. Itt a megismerés egyoldalúsága nem csak absztrakt eltévelyedésre ad alkalmat; itt eleven szellemi érintkezésben van az ember azokkal a szellemi lényekkel, akik az ember világában magát a tévedést jelenítik meg. Később ahrimáninak neveztem ezeket a lényeket, amikor erről az irányról volt szó. Ezek számára, akik a fizikai világgal közvetlenül határos világban élnek abszolút igazság, hogy a világnak gépszerűnek kell lennie.

Egy pillanatra sem adtam át magam ennek a világnak. Még tudat alatt sem. Mert gondosan vigyáztam, hogy minden megismerésem józan, tiszta tudattal történjék. Ezért nagyon tudatosan küzdöttem azok ellen a démoni hatalmak ellen, amelyek a természeti megismerésből nem szellemi szemléletet, hanem mechanisztikus-materialista gondolkodásmódot akartak kialakítani.

A szellemi megismerésre törekvő embernek ezeket a világokat át kell élnie; nem elég, ha csak gondolkodik róluk. Komoly belső viharokat éltem át, hogy szellemi szemléletemet ezekkel szemben megvédjem.” (260. old)

Ezekben a megpróbáló időkben Steiner a kereszténység fejlődését tette szellemi kutatásainak tárgyává, s ezzel az elmélyedéssel – saját kutatási eredményeinek eredményeképpen - sikerült belső viharaiból nyugalomra lelnie:

„ … én a kereszténységet, amelyet kerestem, a vallásokban sehol sem találtam. … A kereszténységgel kapcsolatos álláspontomból világosan kitűnik, hogy a szellemtudományban semmit sem kerestem és találtam azon az úton, amelyet némelyek nekem tulajdonítanak. Ezek úgy állítják be, mintha a szellemi megismerést régi hagyományokból állítottam volna össze, gnosztikus és más tanokat dolgoztam volna fel. Ami a „Kereszténység, mint misztikus tény” című művemben, mint szellemi megismerés nyilatkozik meg, azt saját magam hoztam közvetlenül a szellemi világból. A történelmi hagyományokat csak azért iktattam be a könyvbe, hogy a hallgatóknak, illetve a könyv olvasóinak kimutassam a szellemileg látottak egyezését ezekkel a történelmi hagyományokkal. A hagyományokból azonban semmit sem vettem fel a könyvbe anélkül, hogy azt először a szellemi világban ne vizsgáltam volna meg.” (261. old)

„Lelki fejlődésem számára az volt a fontos, hogy a Golgota Misztérium előtt szellemileg úgy álljak, mint a legbensőségesebb, legmagasztosabb megismerési ünnep előtt.” (261. old)

Az emberek elfordulása a szellemi világtól a XIX. század végére szinte teljessé vált:

„Akkoriban úgy láttam, hogy a századfordulónak új szellemi fényt kell hoznia az emberiség számára. Úgy láttam, hogy az emberi gondolkodásnak és akaratnak a szellemiségtől való elszakítottsága a csúcsponton van. Úgy láttam, hogy az emberiség fejlődési menete más irányt kell, hogy vegyen. Sokan beszéltek erről akkoriban. Azt azonban nem látták meg, hogy az ember figyelmével a szellemi világ felé fog fordulni, mint ahogy érzékeivel a természet világa felé fordul. Csak azt gondolták, hogy az emberek szubjektív szellemi beállítottságában áll majd be valamilyen fordulat. Hogy egy új, objektív világ nyilatkozhat meg, ennek az elgondolása kívül esett látókörükön.

Láttam, hogy Goethe és Hegel korával mindaz eltűnik, ami az embert képessé teszi arra, hogy gondolkodásával, megismerésével képzeteket vegyen fel a szellemi világból. A megismerést nem volt szabad „összezavarnia” a szellemi világból jövő képzeteknek. Ezeket a hit és a misztikus átélés területére utalták. (262. old)

Pedig a  XIX. század utolsó harmadában a Földre új szellemiség akart áramlani, ám azt még csak meg sem sejtette a szellemi alvásban nyugvó emberiség, aminek elsődleges oka az volt, hogy a kor megismerési eredményeit kizárólag materialista megközelítéssel dolgozták fel:

„Így ennek az időszaknak, alapjellegénél fogva a szellemi irányba kellett volna fejlődnie, ezt a jellegét viszont megtagadta. Ez az időszak kezdte az életet zsákutcába juttatni. (273. old)